Beküldés ideje
Beküldés ideje
Terepasztalon formázták meg a felszíni formákat a 3.a osztályosok.

Pintér Csaba 4.a osztályos tanulónk 50 méter hátúszásból ezüst érmet szerzett, 50 méter mellből pedig 5. helyezést ért el a megyei diákolimpia döntőjében!

A Beszélő köntös című musicalt tekintettük meg a Katona József Színházban
Megismerkedtünk a Piarista templom kántorával
Nyolcadikos diákjaink pályaorientációs programja

Régi szép kollégiumi hagyományunk, hogy az ökumené hetének környékén egy rendhagyó esti ima keretében meglátogatjuk a kecskeméti Evangélikus templomot.

Jól szerepeltek diákjaink a "Hírös mesterségek, hírös mesterek" vetélkedőn
A Heavy Brass Guys Tubaquartet koncertezett iskolánkban

2019. február 3-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén gyűltünk össze újra a Szent Erzsébet templomban.

Kölyökatlétika verseny

 

" A sport arra tanít, hogy becsületesen

győzzünk és emelt fővel veszítsünk.

Hogy készül a rajzfilm?
5 osztályosaink testnevelésórák keretében megkezdték "úszástanulmányaikat"