2020. 06. 17.

A 12. C osztály szóbeli érettségije június 15-én lezárult.

Az érettségin átadtuk a legjobb eredménnyel érettségiző diáknak a Pásztor Lajos díjat. Pásztor Lajos egykori diákunk Rómában volt egyháztörténész, ő alapította ezt a róla elnevezett díjat, amit idén Sztakó Szilárd kapott kitűnő bizonyítványáért.

Köszönjük az Elnök asszony, az osztályfőnök, Vazul Attila tanár úr és a szaktanárok munkáját.


A tanévzárón szoktuk átadni a tizenkettedikes diákok iskolai elismeréseit, most ez is az érettségi eredményhirdetéshez kapcsolódott.

A tizenkettedikesek díjai idén:

Kalazancius-díj

Legkiemelkedőbb gimnáziumi díjunk, melyet a Piarista Tartományfőnökség adományoz intézményenként 1 maximum 2 diáknak, akik a gimnáziumi éveik alatt mindvégig kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el, példás szorgalmúak és magaviseletűek, a piarista és keresztény értékeket hitelesen képviselik életükben.

Az idei díjazott az osztályból:

  • Mihalik Emőke

Emőke a gimnáziumban töltött négy évét kitűnő tanulmányi eredménnyel végezte. Számtalan tantárgyból kapott dicséretet is. Felelősséget érzett az iskolai közösségért. Az önként vagy megbízásból vállalt feladatait megbízhatóan, önállóan végezte. Emberi kapcsolataiban őszinte, alázatos, elfogadó, segítőkész személyiség. Jó eredményeket ért el versenyen csapatban, mint a kecskeméti Környezet- és Természetvédelmi Vetélkedőn, az Állategészségügyi versenyen. A Szegedi Tudós Akadémia regionális programjában is részt vesz már harmadik éve. Emellett sportol is, három évig volt tagja iskolánk leány kosárlabda csapatának. Emőke lakhelyén, Dusnokon a plébánia életében is tevékeny, a cserkészet aktív tagja, ennek keretében fiatalokkal foglalkozik. A Piarista Rendház kertjében is vállal önkéntes munkát.

Sík Sándor-díj

Második legkiemelkedőbb iskolai díjunk, melyet szintén a Piarista Tartományfőnökség adományoz. Olyan kitűnő vagy jeles tanulmányi eredményű diákok kaphatják, akik példás szorgalmukkal és magatartásukkal, az iskolai közösségi életben betöltött szerepükkel, a piarista / keresztényi szellemiség megélésével méltó példák diáktársaik számára.

Az idei díjazott az osztályból:

  • Tóth Lilla

Lilla nyolc éven keresztül volt a Piarista Iskola tanulója. A gimnáziumban töltött négy évét kitűnő tanulmányi eredménnyel végezte. Több tantárgyból kapott dicséretet is. Igyekezete és szorgalma példaértékű. Felelősséget érzett az iskolai és az osztály közösségért, gyakran és önként vállalt feladatait megbízhatóan, önállóan végezte. Mindig lehetett számítani rá! Négy évig látta el az osztálytitkári feladatot is. Emberi kapcsolataiban őszinte, nyitott, segítőkész. Az iskolánk által szervezett megyei Koháry István történelem tanulmányi versenyen, 3. helyezést ért el. Emellett sportolt is, három évig volt tagja iskolánk leány kosárlabda csapatának.

KOHÁRY -díj

Harmadik kiemelt díjunk, melyet intézményünk Koháry Alapítványa adományoz. Olyan jeles tanulmányi eredményű és példás szorgalmú diákok kapják, akik elkötelezett közösségi munkájukkal emelkednek ki diáktársaik közül.

Idén díjazott:

  • Kovács Anna Katalin

 

Dobos Jenő - díj

A díj névadója Dobos Jenő piarista szerzetes, történelemtanár, aki gimnáziumunk pedagógusa volt a Rákosi-diktatúra és a Kádár-korszak éveiben. Tanítványai nagy tisztelettel emlékeznek tudására, a diákok történelem szemléletét formáló óráira, a tehetséges diákokkal való személyes törődésére. E díjra iskolánk olyan diákot jelöl, akinek jó magaviselete, szorgalma mellett a történelem tantárgy iránti szeretete, tudása kiemelkedő.

  • Sztakó Szilárd

kapta ezt az elismerést.

 

Bíró Pál - díj

Iskolai alapítványunk díja, melyet a művészetekben kiemelkedő diákok munkájának elismerésére hozott létre. Idei díjat a következő tanuló kapta:

  • Rubos Laura

 

Páduai Szent Antal díj

A hitélet területén példás, az iskolai- és az osztályközösségért vállalt szolgálatban elkötelezett diákok számára alapított díjunk, melyet az idén a következő diákok kapták:

  • Avramucz Vajk
  • Lőrincz Anna
  • Sánta Rebeka

 

Pirrotti Szent Pompiliusz - díj

A 18. századi Itáliában élt piarista szerzetesről elnevezett díjunkat a piarista szellemiség melletti elkötelezettségért, közösségi munkáért és példamutató magatartásért adományozzuk. Az idén a díjat a következő tanulók kapták:

  • Csuja Emese
  • Nagy Zsuzsanna
  • Verhás Kristóf

Piarista Gimnázium sportjáért - díj

Az elismeréssel az iskolai sportéletben 4 éven át példamutatóan teljesítő diákokat jutalmazzuk. Idén a díjat kapja:

Az évfolyam legjobb sportolói egyesületi színekben:

  • Csorba Bence Máté - országúti kerékpár
  • Bank Vencel - hosszútáv futó

Az iskolai sportcsapatok tagjai:

  • Csuja Emese
  • Felföldi Ádám
  • Langó Barnabás

 

Az elismerésekhez szeretettel gratulálunk!

Mikulás Domonkos igazgató

Submitted by levai.zita on