2020. 06. 12.

Tedeum és búcsúzó az óvoda udvarán

 

Rendkívüli  helyzetben, rendhagyó módon tartottuk a hálaadó szentmisét és a nagycsoportosok ünnepélyes búcsúzóját és zártuk a 2019/2020-as nevelési évet. Húsz kis piarista óvodásunkkal és szüleikkel  adtunk hálát az elmúlt évek sok-sok élményéért. A szentmisét Nagy Attila atya, óvodánk lelkipásztora celebrálta. A tedeumos szentmise Szentháromság vasárnapjára esett. Attila atya prédikációjában színes, szemléltető módon beszélt a Szentháromság személyei közötti szeretetről, az óvodai közösségről, és a gyermekek leendő iskolai közösségéről.

Az oltár elé tettük a gyermekek számára készült óvodai emléklapot, tarisznyát, virágot, amit a szentmisét követően a búcsúzó gyermekek az óvó nénijeitől és dajkájától  kapott "útravalóul".

 A közös ünnep alkalom volt arra is, hogy a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszusra való egész éves készületünkről szóló albumot az oltárra helyezzük, ill. megjutalmazhassuk azokat a gyermekeket, akik gyönyörű rajzokat küldtek a „Jézus a barátom” című rajzpályázatra.

Emlékezetes maradt számunkra az idei Tedeum, hiszen a bensőséges, családias együttlétet óvodánk udvarásn, a természetben, a világ legszebb templomában tartottuk meg!

(Köszönjük a képeket  egyik búcsúzó nagycsoportosunk édesanyjának, Kiszl Zsuzsannának.)

 

dr. Urbánné Lehoczki Adrienne

óvodavezető

Submitted by lehoczki.adrienne on