Beküldés ideje
Beküldés ideje

Hagyományainkhoz híven az idei évnyitó közösségi délután is a várossal való ismerkedéssel, bográcsos vacsorával és ünnepi szentmisével telt.

Adományosztás Kisboldogasszony napján az alsó tagozaton

A pálosszentkúti iskolai zarándoklatainkat 2004-től szervezzük meg. Az idei volt a tizenhatodik alkalom.

Éppen egy hete találkoztunk, még a vakációban - az akkor még leendő - 1.a osztályos diákokkal és szüleikkel.

Köszöntöttük az új diákokat és tanárokat

 „Jöjj Szentlélek, Úristen..”  a tanév első napján a Szentlelket hívtuk, hogy segítségével lelkesen, töretlen szorgalommal és kitartással végezhessük feladatunkat az előttük álló tan

Hagyományosan a Szentlelket hívó szentmisével, Venisancte-vel kezdődött a tanév a gimnáziumban, immár a 305. alkalommal.

3-8. osztályos diákjaink rádiós misén vettek részt

Augusztus utolsó napján az úrihegyi kulcsos ház volt a helyszíne az 1. b osztály családi napjának. A kis elsősök szüleikkel, testvéreikkel érkeztek.

Ismerkedés a 9. évfolyamos diákjainkkal

Idei tantestületi lelkigyakorlatunkat Petőfiszállás-Pálosszentkúton tartottuk. Az elmélkedéseket Dr. Pákozdi István atya tartotta. Az előadások témái voltak: 

A leendő 10.a osztályosok táboroztak