Beküldés ideje
Beküldés ideje

Újabb próbálkozást tett egy nagyobb létszámú kollégiumi csoport a mozgatás csodálatos világának jobb megértéséhez: az 1971 óta működő kecskeméti rajzfilmstúdióba látoga

Éles bevetésben az új barkácsgépek

Október közepén, egy csodaszép őszi napon a Piarista Kollégium 12. évfolyamos diákjai a Leskowsky Hangszergyűjteményt látogatták meg.

Ahová szívesen járnak a diákok
Bepillantást nyertünk a tűzoltók mindennapjaiba.
Ötödik alkalommal vágunk bele az egész évet átölelő kupasorozatba
A Szegedi Tudós Akadémia előadásán jártunk
Nyolcadikosaink is bekapcsolódtak az országos programba
E-learning kurzusok nyelvtanároknak és idegen nyelvet tanuló diákoknak
Két nap alatt közel 5 tonna papír gyűlt össze
Örülök Jézusom, hogy az enyém lettél kérlek, hogy szívemben örök lakást vegyél.
Szarvas környékén kerékpároztunk