Beküldés ideje
Beküldés ideje
Éjszakai kísérletezés...
Megválasztotta vezetését és elkezdte ezévi munkáját a diákönkormányzat.

Pénteken délután a kollégium 9-10.-es fiú csoportja komoly elhatározás megvalósításába fogott.

A 89b osztály a személyes kísérés programjait támogatta
Látogatás a GAMF-on

Különleges  lelkigyakorlaton vett részt idén a 12.a osztály.  A Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus elő rendezvényére, a FORRÁS PONTra látogattunk a Budapesti Olimpiai Központba. 

Rendhagyó fizika órán jártunk

Kiemelkedően szép ünnep Piarista óvodánkban, amikor a családokkal együtt vagyunk és közösen imádkozunk a szentmiséken.

Népzenészek látogattak az 5-6. osztályosokhoz
Letölthető az alkalmazás IOS és Android telefonra is
Iskolánkban tartotta nyitónapját a Tartományfőnökség alkalmazotti közössége
Folytatódnak a személyes kísérés programjai a felső tagozaton