Beküldés ideje
Beküldés ideje
Sikeres kézilabdás gimnazistánk

A vártnál is eredményesebb volt az őszi papírgyűjtés a felső tagozaton.

A 2017-18-as tanévben is elkezdte munkáját a természettudományos szakkör. A foglalkozások célja, hogy megszerettessük diákjainkkal a természettudományokat.

Első alkalommal szerveződött piarista hittanári lelkigyakorlat, melyre a rendtartományunk iskoláiban dolgozó hittant tanító kollégákat hívtuk meg.

Az idei egyházmegyei szinódusi találkozónak a Szentcsalád plébánia adott helyet. A rendezvény 2000 óta minden évben megszerveződik. Az idei téma az 500.

Öregdiák rendezvényünket, a már hagyományos Piarista Vacsorát 37. alkalommal szerveztük meg. Ezen gimnáziumi tanáraink mellett majd 600 egykori diákunkat láthattuk vendégül.

A 12.b osztály idei osztálykirándulásán az őszi Balatonnal ismerkedett. Soha rosszabb ismerkedést!

A tehetségprogramban résztvevő diákjainkkal Terepgyakorlaton jártunk.

A szünet előtti néhány óra a mozgás és az ősz jegyében telt a gimnáziumban.

A 2.a osztály kiváló szereplésével nyílt meg a "Mesevarázs" kiállítás
A Reformáció 500. évfordulójára emlékeztünk

Idén már 4 csapattal képviseljük iskolánkat a Bozsik Kupán. Október 17-én (kedden) délután 3. és 4.