Beküldés ideje
Beküldés ideje

A Nemzeti Tehetség Program két pályázatán is támogatást kaptunk az Öveges Diáklabor munkájára a következő tanévre:

A 12.b osztály szóbeli érettségije június 22-24-én zajlott.

Hálaadó szentmisével és legkiemelkedőbb diákjaink kitüntetésével zártuk tanévünket a Piarista Általános Iskola alsó tagozatán. A "Te Deum" főcelebránsa Nagy Attila SchP igazgató volt.

A június 19-21-ig tartó nyári túra tábor helyszíne Vác volt, a Piarista Gimnázium kollégiumában szálltunk meg.

A felső tagozatosok tanévzáró ünnepségére június 22., csütörtök délután került sor. A Te Deum-os hálaadó szentmisét Nagy Attila SchP igazgató mondta.

A tanévet a kollégiumi hagyományoknak megfelelően búcsúztattuk.

A 12.a osztály szóbeli érettségije június 19-21-én zajlott. Érettségi elnökük Nagyné Szita Magdolna, a kecskeméti Kodály Iskola matematika-fizika tanára volt.

Ebben az évben először hirdettük meg gimnáziumunk diákjai számára a lehetőséget, hogy az előadó művészetek mellett társrendezvényként tehetséges diákjaink beküldött munkáiból kiállítást rendezzünk.

Piarista iskolánk és plébániánk is képviseltette magát a kecskeméti katolikus plébániák közös úrnapi körmenetén. A körmenet a Nagytemplomtól indult.

Felső tagozatos ministránsok évadzáró táborozását tartottuk Tiszaugon, a piarista csónakháznál. Programjaink voltak:

Minden tanév végéhez közeledve megrendezzük a kilencedikesek befogadó estéjét, melyen a személyre szabott, ügyességet és bátorságot bizonyító feladatok teljesítése után "teljes jogú kollégistává" a

A Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison jártunk