2018. 06. 29.

 

Az idei első heti napközis táborunk az Erzsébet-pályázat jegyében zajlott: egy héten keresztül 40 gyermek vehetett részt ingyenesen a programokon, 5 pedagógus kíséretében.

A hétfői nap közös játékkal indult, amikor is vicces mondókákat, énekeket kántáltunk és sokat nevettünk. Ezek a kis dalok, versek úgy megmaradtak a gyerekekben, hogy egész héten dudorászták, amikor csak eszükbe jutott. Kézműves foglalkozások tarkították a délelőttjeinket, ahol zsugorfóliából kulcstartót vagy medált alkothattunk, majd saját vászontáskáját díszíthette ki mindenki textilfilccel. Sportdélutánunk is volt kedden, amit nagyon élveztek a gyerekek. A pályázat lehetővé tette, hogy új sportszereket is vásároljunk - többek között görgőkön guruló zsámolyokat - amiken gurultunk a nevetéstől. (Nemcsak a gyerekek.) Tőserdőre és Kerekegyházára is kirándultunk, kipróbálták a gyerekek a kalandparkot és a Tiszából vízmintákat gyűjtöttek, (itt még egy vízi skorpió is beleakadt a szűrőbe) utána pedig erdei manóvárakat építhettek a kis erdőjárók. A vonatozás is külön program volt ezeknek a gyerkőcöknek, hiszen volt, aki még életében nem ült vonaton. Moziztunk még, játszótereztünk, a Bozsó Gyűjteménybe látogattunk, ahol pedig egy igazi esküvőbe „pillanthattunk” bele, igaz, úgy egy 100-150 évvel ezelőttibe. Valamint a szövés-fonás rejtelmeibe is betekintést nyerhettünk és csigatésztát is készíthettünk.

Jól elfáradtunk a hét végére, de a gazdag program kárpótolt bennünket. Reméljük, jövőre is ilyen fáradtan és legalább ilyen vidám élményekkel zárjuk majd a hetet!

Tanító nénik

Submitted by boldis.anna on