2021. 10. 14.

Több mint 30 iskolából több mint 60 résztvevő kapcsolódott be abba a nemzetközi konferenciába, amit az Erasmus napok alkalmából szerveztünk. A három spanyolországi piarista rendtartomány, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország piarista iskolái képviseltették magukat.

A rendezvény célja a hálózatosodás erősítése is volt, segíteni a piarista iskolák nemzetközi együttműködését, az Erasmus programba való bekapcsolódást is támogatva.

A konferencia első részében 19 bemutató hangzott el két szekciókban, az iskolák mutatták be nemzetközi tevékenységeiket. A kecskeméti iskola az Erasmus tervét, a nemzetközi programjait mutatta be, Szeghő Balázs tizenkettedikes diákunk pedig a hosszú távú egyéni diákmobilitásról beszélt saját katalóniai élményei alapján.

A második részben műhelyekben dolgoztunk a nemzetköziesítés legfontosabb iskolát érintő kérdései kapcsán, például az Erasmus pályázat lehetőségeiről, az innovációk nemzetközi megosztásáról, a hálózatosodásról, a nemzetköziesítés által kínált előnyökről diákok, pedagógusok, családok számára.

A harmadik részben kifejezetten a nemzetközi online együttműködésről esett szó különböző szempontokból. Itt volt német és francia nyelvű szekció is, hisz ezen a területen is szeretnénk erősíteni a közös munkát. Az angol nyelvű csoportokban pedig a közös nemzetközi online órák tervezésének különböző szempontjairól volt szó: különböző nyelvi szintekről, a technikai feltételekről, a tantervi integrálásról, tantárgyköziségről, lehetséges témakörökről.

Az elhangzottakat feljegyeztük, ami a további együttműködés alapját képezi. Üdítő volt a konferencián, hogy diákjaink is bekapcsolódtak, mint már több korábbi képzésünkbe is: magyar és szlovák diákok voltak jelen, akik így részeseivé tudnak válni a pedagógia megújításának.

A program az Erasmus napok keretében zajlott, kapcsolódik az iskola Erasmus plusz pályázataihoz. Az iskola tavaly elnyerte a hét évre szóló Erasmus akkreditációt, így komplex nemzetköziesítési fejlesztést valósíthat meg stabil pályázati támogatás mellett. Ennek központja és célja a „nemzetközi iskola” működés fejlesztése, azaz hogy minden diák be tudjon kapcsolódni nemzetközi projektekbe, elsősorban a környezeti és társadalmi nevelés területén.

A nemzetköziesítés jóval többet jelent, mint a nyelvoktatás fejlesztése: nem arra készít fel, hogy a diákok külföldön tudjanak elhelyezkedni, hanem hogy bárhol is találják meg jövőjüket, tudjanak élni a nemzetközi együttműködés lehetőségeivel.

A konferencia az első ilyen jellegű, piarista iskolákat ilyen mértékben összefogó esemény volt, és a résztvevők tovább szeretnének lépni együttműködésük fejlesztésében, rendszeres hasonló rendezvényeket megvalósítva. Az iskolában idén is elindultak már a nemzetközi órák, emellett ha a járvány engedi, több mint 40 diák vehet részt Erasmus pályázati támogatással nemzetközi utazással járó együttműködésben is.


Az Erasmus tervben megfogalmazott célok, amelyek megvalósulását a program közvetlenül segíti:

1. Nemzetközi iskola - a konferencia tematikája ezt a célt szolgálta

6. Együttműködő nemzetközi hálózat létrehozása

7. A diákok aktív részvétele

8. A nyelvi sokszínűség erősítése

Beszámoló a KEOL-on

Submitted by mikulas.domonkos on