Hirdetések
A nagyhét első napjaira esett a 9-10. évfolyamos diákok iskolai lelkigyakorlata. A kilencedikesek meghívott előadója Bobek Tamás atya volt, aki előadásait a Piarista Templomban tartotta.
A biológia tagozat három tehetséges diákja részt vett a Szegedi Tudós Akadémián.
Sikeres szereplést tudhat maga mögött Bogdán Luca Zsófia 10.a osztályos tanulónk, aki a 2018. márciusában megrendezett Diákolimpián 100 méteres gyorsúszásban országos 6. helyezést ért el.
Március második hétvégéjén megtettük az utolsó kirándulásunkat így együtt, egy osztályként. Csütörtökön tanítás után indultunk a nagy útra.
Lezárult a megyei történelemverseny második fordulója
Kiemelkedően jól szerepelt a gimnázium fiú kézilabda csapata Kiskunhalason 2018. március 9-11. A Bibó István Gimnázium 51. alkalommal rendezte meg ezt a nemzetközi kézilabda fiú és leány tornát.
A gimnázium fiú torna csapata a Diákolimpia országos döntőjén 2018. március 11. haladó „B” kategóriában (hat szeres) ötödik lett. A csapat tagjai voltak:Vazul Attila Álmos 9.b
A „B” kategóriás Diákolimpia megyei döntőjén a gimnáziumunk fiú kézilabda csapata első lett.