Hirdetések
Október 10-én változatos programok sorával kezdődött meg a 10. évfolyamosok közösségi szolgálata, a Tevékeny Szeretet Iskolája (TESZI).
Október 8-án az iskolában a vezetői csapat, a munkaközösség-vezetők és a laborvezető részvételével kibővített vezetőségi ülést tartottunk.A napirenden két nemzetközi projekt szerepelt.
Az idei évben szeptember 28-án, pénteken rendezték a Kutatók éjszakáját. Tanítás után 25 diák indult Budapestre 3 tanár kíséretében.
A kecskeméti katolikus iskolák közös ifjúsági szentmiséjén vettünk részt a Nagytemplomban.
Kedves Szülők, Diákok! Az alábbi matematikaversenyekre lehet jelentkezni az osztálytanítóknál, illetve a szaktanároknál a nevezési díj befizetésével, az alábbi határidőkig:
A 10.c biológia tagozat és a 11. biológia fakultáció diákjai szeptember 18-án terepgyakorlaton vettek részt a Kolon-tónál, ahol Dudás László tanár úr volt a segítségünkre.