Utolsó tanítási napunkon a gimnázium diákjai és tanárai közösen köszöntöttük a közelgő karácsonyt. A nyitó ének után Mikulás Domonkos igazgató úr osztotta meg velünk ünnepi gondolatait, majd adta át a Tartományfőnökség rajzpályázatának jutalmait. Négy piarista iskolából és a sátoraljaújhelyi tanodából érkeztek be pályamunkák, de az összes helyezést a mi tanulóink nyerték el:
- I. díj: Szénási Tünde (10.c)
- II. díj: András Lili (10.c)
- III. díj: Szénási Tünde (10.c)
Különleges technikával készült munkájáért különdíjat nyert Kaldenecker Zsófia (11.b). A diákok felkészítő tanára Hürkecz Gyöngyi volt.
Ezután az énekkar műsorát hallgattuk meg, melyben felcsendültek legutóbbi salzburgi vendégszereplésük legszebb darabjai, vezényelt Fehérvári Gábor tanár úr.
Az ünnepség fénypontja a 10.a osztály nagyszerű előadása volt, melyben Gilbert le Mouël Isten a metrón című művének színpadi adaptációját láthattuk, melyet Farkashalmi Erzsébet, iskolánk egykori tanára alkalmazott színpadra és Hegedűs Judit tanárnő rendezett.
A tavalyi évben indult a kezdeményezés, hogy más népek híres karácsonyi dalait több nyelven is megszólaltassuk. Idegen nyelvi órákon lázasan folyt a gyakorlás, melynek eredményeként tavaly az ismert angol karácsonyi ének, a Jingle bells, most pedig a Stille Nacht csendült fel eredeti német nyelven, majd angolul, franciául sőt latinul is. Nem maradt el a hagyományos karácsonyi kánon éneklése sem, mely idén is nagyszerűen sikerült, zengett a díszterem, és a végén önfeledten tapsoltuk meg magunkat.
Ezúton kívánunk iskolánk minden diákjának, dolgozójának és családjaiknak áldott, békés karácsonyt! A szünetre jó pihenést, kikapcsolódást mindenkinek!
Suba Adrienne igazgatóhelyettes
fotó: Nagy Attila