December 3-4-én a Pardibice Sféra élményközpont meghívására szakértői látogatáson jártam Csehországban. Az Öveges Diáklabor, a Magyarországi Diáklaborok Egyesülete és a nemzetközi kapcsolatok szerén szerzett tapasztalatok kapcsán kerültünk párbeszédbe a cseh partnerekkel. Októberben az egyesület és a diáklaborunk munkatársai is  jártak már ott. Én is másodszor látogattam meg őket, először az indulásuk után nem sokkal a STEM SportClubs Erasmus KA2-es program projekttalálkozóján tettünk rövid látogatást az intézményben.

Amellett, hogy a nemzetköziesítés, a különböző országokban, főképp Németországban szerzett tapasztalatokról, a Magyarországi Diáklaborok Egyesületének munkájáról, az Öveges Diáklabor fejlesztéséről, Erasmus pályázatok tervezéséről és megvalósításáról beszéltünk, fontos tanulási lehetőség volt számomra ez a látogatás. Rögtön érkezéskor bekapcsolódhattam az intézmény vezetői csapatának ülésébe, német szinkronfordítást kaptam hozzá. Szó volt többek közt a diákok megnyeréséről önkéntes foglalkozásokra, az elmúlt két évben a munkatársaktól, szülőktől gyűjtött visszajelzések módszeres feldolgozásáról, elemzéséről, az eredményekről a partnerek felé való visszajelzésről. Az épület műszaki problémáiról, a diákokkal adódó fegyelmi nehézségekről és az arra adható válaszokról, ezzel kapcsolatos intézkedésekről, belső protokollról és képzésről, a diákokat hozó pedagógusokkal való együttműködésről. A partneri visszajelzések gyűjtésének új módjairól, egy most induló tehetséggondozó program tervezéséről, megvalósításáról, az eredmények partnerek felé való kommunikálásáról. Arról, milyen támogatók és támogató projektek illeszkednek a Sféra céljaihoz és melyek nem, a vezető csapat szerepfelosztásáról.

A beszélgetéseken az Erasmus pluszt illetőleg két nagyobb téma volt terítéken: annak a lehetősége, hogy a Sféra nyári STEM témájú pedagógus képzést tudjon ajánlani idén pilot jelleggel, a másik, hogy milyen KA2-es projektbe kapcsolódhatna be. Itt a központi két kérdés az volt, hogy mik is a releváns szükségletei (needs) az intézménynek, és hogy milyen kívánatos hatások (impact) valósulhatnak meg egy projekttel. Ez szintén érintette a hatás mérésének a kérdését. A diáklaborok tevékenységénél ez még talán annál is nehezebb, mint a pedagógiában általában. A diákok sokszor csak másfél órát töltenek el a laborokban. A szponzorok olyan hatást várnak, ami közvetlenül kimutatható. Lehet, hogy ez is hasonló, mint Kalazanci Szent József idejében: „Ha a gyermekeket zsenge koruktól vallásos és erkölcsös nevelésben részesítjük, remélhetjük, hogy egész életükben boldogok lesznek.” Azaz ha a diákok a tanulmányaik során saját élményű kísérletek, tevékenységek során átélhetik a természettudományok érdekes, kézzel fogható mivoltát, akkor remélhetjük, hogy nyitottabbak lesznek az MTMI területén az ismeretszerzésre, tanulásra, pályaválasztásnál ezen területekre. Jobban fogják érteni a körülöttük lévő világot. Azért sokmindent lehet mérni: az adott, a tananyagban nem szereplő, de a tudományban, a mindennapi élet számára fontos területekkel kapcsolatos gyakorlatban résztvevő diákok számát, arányát, az attitűd változását. Azon kompetenciák, mint együttműködés, kreativitás, problémamegoldás fejlődését, amelyeket akár az egyetemi felvételi rendszer se mér, de a továbbtanulás és később a társadalomban való jelenlét, a munkaerőpiaci érvényesülés során fontosak.

Természetesen mód volt a Sféra laborjainak megtekintésére, elsőnek az intézmény nevét adó szférikus kivetítőt néztük meg, és beszélgettünk róla. Ez egy olyan gömb, amire a Föld vagy más tartalom vetíthető különböző adatok vizualizálásával, például a globális felmelegedés különböző hatásait is be lehet vele mutatni. Jelenleg kész tartalmakat vetítenek rá, de keresik a lehetőségét saját tartalmak fejlesztésére is. Emellett megtekintettük a famegmunkálás, a fémmegmunkálás, a textil, a fizika, a kémia, a biológia, a grafika és az informatika/média/AI labort is, szó volt az ezeket érintő kihívásokról, eredményekről.

A két nap arra is alkalmat adott, hogy a város kémiai szakiskoláját is meglátogassam, akikkel korábban KA2-es projektben működtünk együtt. Most épp egy spanyolországi és török iskolával való közös projekt megbeszélésébe kapcsolódhattam be: a KA2-es projekt témája a kémia oktatás digitális segítése. Esetleg az eredmények kipróbálásába, hasznosításába mi is bekapcsolódhatunk.

Szerda este a vár múzeumába is sikerült ellátogatnom. Még egy dolog feltűnt a városban, ami vagy véletlen, vagy nem: pár köztéri szoborral találkoztam, ameleket nem uralkodóknak, hadvezéreknek állítottak, olyat nem láttam. Mérnökök szobrai voltak.

Mikulás Domonkos

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2025-12/20251203_141402.jpg?h=c0db0cfe&itok=z0S_3Fv0