Október 18-19-én vettünk részt a Kaposváron megrendezett Science Fair tudományos konferencián. Az eseményre csapatunk mikroszkópos megfigyelésekkel  készült,  amely során 3 rendelkezésünkre álló mikroszkóppal vizsgáltunk a saját magunk által készített különböző növényi részekből készült metszeteket, keneteket. Pénteken reggel 7:10-kor indult el a busz az iskola elől, ahonnan egy 3 órás út vezetett a kaposvári Klebesberg Középiskola Kollégiumig. Onnan a szobáink elfoglalása  után a konferencia helyszínére,  a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumba vezetett az utunk.

Az asztalunk előkészítése után 2 órakor ünnepélyes ceremóniával indult a konferencia. Ezután elkezdődött az elkészült projektek bemutatása. A számos zsűri mellett az érdeklődő résztvevőknek és kísérőiknek is bemutathattuk a megfigyeléseink eredményeit. A bemutatók után, a kollégiumba visszaérve szabad programot hirdettek. Másnap reggel 9-kor kezdődött a bemutatók 2. felvonása.  Nagyon érdekes volt számunkra, hogy a versenyzés mellett mennyi mindent tudtunk tanulni a versenytársaink munkáinak megismerése által.  Míg a zsűri a végleges sorrend felállításán dolgozott, mi a Hotel Dorottya éttermében ebédelhettünk és megismerhettük Kaposvár főterének nevezetességeit. Az esemény díjátadóval és eredményhirdetéssel zárult. 
 
Csapat tagjai: Petrovszki Bernadett, Sipos Gréta, Berta Eliza, Barina Lilla, Rittgasser Anna, Szabó Andrea 10.c osztályos tanulók
Mentor: Lévai Zita Mariann
 
A rendezvény a Selye János Diáklaborhálózat program részeként valósult meg.
/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2024-10/20241018_131209.jpg?h=c0f11701&itok=0d2Eh1AS