November 11-12-én az IKT MasterMinds Kutatócsoport szervezésében tartották Veszprémben az I. Mobil eszközök az oktatásban konferenciát. A szekciókban két kecskeméti előadás is elhangzott közte az Öveges Diáklaborból is:

Lévai Zita Mariann - Mikulás Domonkos: Okostelefonok kísérleti szenzorként való alkalmazása

A veszprémi IKT MasterMinds Kutatócsoport szervezésében megvalósult rendezvényen a közoktatás legkülönbözőbb területeiről jöttek előadók és témák: gyakorló pedagógusok, felsőoktatási oktatók, doktoranduszok; nyelvoktatás, óvodai nevelés, vizuális kultúra, természettudományok, irodalom, történelem többek közt.

A három plenáris előadást Molnár Gyöngyvér, Csapó Benő és Kárpáti Andrea professzorok tartották.

Az informatika, a mobil eszközök jelentősen megkönnyíthetik például a diagnosztikus és formatív mérések lebonyolítását a papír alapú változattal szemben. Emellett számtalan, folyamatosan bővülő módszertani tárházat kínálnak az oktatás-nevelés legkülönbözőbb területein. A programon amellett, hogy sok programot, telefonos alkalmazást és oktatási alkalmazását mutatták be az előadók, mód volt a használat során felmerülő számos kérdésről is közösen gondolkodni. Ilyenek például, hogy milyen technikai és személyi feltételek szükségesek, elégségesek, mekkora feladatot jelenthet ez a pedagógusoknak és hogyan lehet őket segíteni ebben.

A tanácskozás sok segítséget adhat a tovább lépésre ezen a téren, emellett sok kérdést is felvetett. A szervezők bejelentették, hogy a következő konferenciát is, amelyet egy év múlva tartanak.

 

Az előadásunk abstractja:

 

Okostelefonok alkalmazása kísérletekben szenzorként

 

Lévai Zita – Mikulás Domonkos – Öveges Diáklabor, Piarista Iskola, Kecskemét http://ovegeslabor.piarista.hu

Az előadásban főképp (egy kivétellel) olyan ismereteket emelünk ki, amelyek bárki számára elérhetőek az interneten most is szabadon, azaz célja az ismeretterjesztés, nem saját kutatások bemutatása.

A kecskeméti Piarista Iskolában működő Öveges Diáklabor is a kezdetén van a mobil eszközök alkalmazásának. Rendelkezünk tabletekkel, de a diákok ás tanárok saját eszközeit is kívánjuk használni. Az idén induló Nemzeti Tehetség Program projektünkben ez kiemelten cél is.

Egyrészt bemutatjuk tehát, hogy hogyan használunk tableteket komplex természettudományos projektek során felső tagozatos diákokkal. Ez egy saját célra fejlesztett labor programot jelent most, ami egyébként elemi feladatokat tud ellátni, leginkább kíséri a tevékenységet, szaktudományos programelemeket nem tartalmaz. Segíti, hogy a diákok kövessék a projektet és hogy a végére elmenthessenek maguknak egy emlékeztetőt. Mindehhez a labor tabletjeit használják.

Az előadás második részében kirárólag az interneten szabadon elérhető, a természettudományos oktatásban használható alkalmazásokat mutatunk be egy csokorban, ezekhez néhány mérést, kísérletet is bemutatunk, amit a diákok saját eszközeikkel is el tudnak végezni. Főképp a telefonok szenzorait vesszük ehhez igénybe, elsősorban a fizikai kísérletek végzéséhez.

A bemutatni tervezett programok:

Androsensor; Sensor Kinetics; Sound Analyser; Physics Toolbox; Lab4Physics

Az alkalmazások alkalmasak földrazi pozíció és sebesség, gyorsulás, gravitációs erő, elfordulás, fényerő, mágneses mező, orientáció (iránytű), légköri nyomás, idő mérésére. Emellett lehetséges segítségükkel különböző hangok és fények generálása, vagy épp a hangok elemzése. Használható stroboszkópként, vagy épp vonalzóként (távolság mérés) is a telefon. A kinyert adatok részben közvetlenül a képernyőn is bemutathatóak szemléletesen, de az adatokból készült táblázatból saját kimutatásokat, ábrákat is készíthetünk.

Léteznek alkalmazások, amelyek külön kis projekteket is ajánlanak, de ezek részben fizetősek. Talán hasznosabb, ha megtanuljuk magunk alkalmaztatni ezeket az eszközöket a saját projektjeinkben, vagy még inkább, ha a diákok kreativitását hagyjuk kibontakoztatni.

A mobil eszközök alkalmazásának célja és haszna, hogy a diákok saját eszközökkel tudnak adatokat gyűjteni, így a kísérletek is talán közelebb kerülnek hozzájuk. Tágabb célja, hogy a mobil eszközök ilyen használata növelje kreativitásukat, hisz maguk is tudnak alkalmazásokat kitalálni az eszközökhöz.

 

 

fotók: Sasvár János, (C) IKT-MasterMinds Kutatócsoport