2019. 12. 02.

 

A többi európai piarista iskolával közösen diákjaink körében „Összefogunk egy jobb világért!” címmel társadalmi kérdéseket érintő érzékenyítő programot és ezzel összefüggő pályázatot indítunk, melynek neve Trastevere-díj.

 

 

 

 

TRASTEVERE-DÍJ – Összefogunk egy jobb világért! – Piarista program a társadalom szolgálatára

„Közös otthonunk megvédésének sürgető kihívása magában foglalja azt az igyekezetet is, hogy az egész emberi családot egyesítsük a fenntartható és átfogó fejlődés keresésében, mivel tudjuk, hogy a dolgokon lehet változtatni.”– „Sürgető felhívást teszek közzé: kezdjünk új párbeszédet arról, miként építsük bolygónk jövőjét. Olyan megbeszélésre van szükség, amely valamennyiünket egyesít!” (Ferenc pápa: Laudato si’ enciklika, 13–14.)

„A világot meg lehet változtatni, de csakis az oktatáson keresztül. Az oktatást meg lehet változtatni, de erre csak a tanárok képesek. A tanárokat pedig csak a diákok tudják változásra bírni. Működjünk együtt olyan módszertani eszközzel, amely társadalmi vállalkozásra buzdítja a gyermekeket és fiatalokat. Bízzunk bennük!” (Pedro Aguado piarista rendfőnök)

A Szentatya felhívására és a generális atya biztatására az európai piarista iskolák közös válasza az, hogy a diákok körében „Összefogunk egy jobb világért!” címmel társadalmi kérdéseket érintő érzékenyítő programot és ezzel összefüggő pályázatot indítunk, melynek neve Trastevere-díj. (A Tevere az a folyó, amely átszeli Rómát, magyarul Tiberisznek hívjuk. A Tiberiszen túli nagyon szegény városrészt nevezik Trasteverének, Kalazanci Szent József ott karolta fel a nincstelen gyerekeket azáltal, hogy a Szent Dorottya-plébánián működő iskolát átvette és ingyenessé tette számukra.)

A program céljai:

  • önkéntes társadalmi szolgálat céljával megvalósított diákprojektek révén történő közös tanulás,
  • önkéntes tevékenység emberek közvetlen támogatásáért, az együttműködésért, a társadalom átalakításáért,
  • európai szinten láthatóvá tett konkrét diákprojektek,
  • kapcsolódás egymáshoz.

Kik vehetnek részt a projektekben?

  • Európai piarista iskolák tanulói,
  • a 6–10. évfolyamok diákjai, ezen osztályok projektcsoportjai. (Felnőttek tehát nem tagjai a csapatoknak.)

Hogyan lehet részt venni a projektekben?

  • pályázat útján,
  • a pályázati feltételek teljesítésével (lásd a megjelenő füzetet!),
  • a program honlapján keresztül: https://trastevere.piarista.hu/.

Mivel lehet pályázni?

  • Egy önkéntes társadalmi szolgálat céljával megvalósított diákprojekttel, mely négy szakaszból áll (lásd a megjelenő füzetet!): 1. egy probléma felfedezése, 2. a megoldás megtervezése, 3. megvalósítás, 4. videó útján történő megosztás;
  • egy maximum 5 perces videófilmmel, mely a diákprojektről született,
  • egy ehhez készült 30 másodperces filmes összefoglalóval.

(A bemutatott program lehet teljesen új, de akár az iskolán belül már létező tevékenység is.)

Milyen segítséget kapnak a diákok?

A tartomány központjában egy erre dedikált felnőtt csapat segíti az iskolákat. Az iskolák, a diákcsapatok módszertant tanulnak, segítő képzést kapnak (lásd külön képzési anyagainkat!), emellett az oktatási intézmény mentortanárok bevonásával és technikai eszközökkel is támogathatja a megvalósítást.

Mi lesz a pályázatokkal?

A születő pályázati eredmények szolgálják a rászorultakat, formálják a társadalmat. Az egyes pályamunkákat egy e célból kialakított közös honlapra feltöltjük, majd az iskolák egy év végi ünnepi alkalom keretében bemutatják az összes projektet. A magyar tartományban kiválasztjuk azt a projektet, amely majd képviseli az országot az egyes tartományok európai találkozóján. (Az érintett országok képviselői ősszel Rómában is találkoznak.)

 

További részletek, céldátumok és határidők a program honlapján elérhetők: https://trastevere.piarista.hu/

Információ: Lázár László pedagógiai szolgálatért felelős vezető

E-mail: trastevere@piarista.hu

 

Piarista Rend Magyar Tartománya

 

Részletek: https://trastevere.piarista.hu/

Submitted by mikulas.domonkos on