Krónika
Az idei 1956-os ünnepségünk műsorát az énekkar fellépése nyitotta meg. Ezt követően a 10.A és 10.B osztály tanulói a "Szabadnak születtük" című zenés irodalmi műsor adták elő.
2008. október 18-án, szombaton került bemutatásra Dóbiás
Péter: Mátyás király a reneszánsz uralkodó c. zenés mesejátéka.
Október 14-én a városházán azokat a kecskeméti pedagógusokat tüntették ki, akik az elmúlt tanévben a különböző tanulmányi versenyekre felkészített diákjaikkal kiemelkedő eredményeket értek el.
Családi nappal egybekötött hétvégén vett részt Úrihegyen a 4.a osztály szeptember 20-21-én.
Szombaton egy közeli gazdaságot látogattunk meg délután, az estét Szabó
tanár úrral és a vele jött cserkésze
A magyar népzene napján a Hegedűs Együttes adott koncertet a gimnázium diákjainak.
Róma szívében, ha sétálgatunk, sok-sok csodálatos épület között megbújik egy kívülről jelentéktelennek látszó templom, és a hozzá tartozó rendház a Piazza Navona közelében.
A 12. évfolyam 8 diákja Fazekas József és Talmácsi József tanár
urak vezetésével 2008. augusztus 11. és 20.
2008. július 21-27-ig Bulgáriában járt a 2009-ben érettségiző évfolyam
hét diákja Nagy Attila és Mikulás Domonkos tanárok vezetésével és
kíséretében.