Beküldés ideje
Beküldés ideje

Február 21-én tartottuk a második osztálykirándulásunkat. Kísérőtanárunk Agócs Andrea volt, négy szülő is jött velünk.

Félszáz kisdiák, a kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda tanulói (2.a és 4.b) vettek részt a „Farsang hava – Tél és tavasz határán” című interaktív hagyományőrző

Hamvazó szerda a húsvéti készület és a nagyböjt kezdete. Ebből az alkalomból Szabó István atya meglátogatta a piarista óvodásokat és hamuval megjelölte a gyermekek és a munkatársak homlokát.

Február 14-én felső tagozatos kézilabda csapatunk az I. helyet szerezte meg a Diákolimpia városi döntőjén, és ezzel bejutott a megyei döntőbe.

A csapat tagjai voltak:

A gimnázium fiú szertorna csapata a III. helyet szerezte meg Budapesten 2018.

A gimnázium futsal csapata Kiskunhalason versenyzett.
Sakkozóink a megye legjobbjai között

Ferbuár hónapban több felső tagozatos osztály (6.b, 6.c) vagy csoport (7.

A PontVelem Okos Program a tudatos diákok és iskolák programja.
Felső tagozatos diákok a budapesti piarista tárlaton

Február 15-én tartotta a Szülői Munkaközösség a féléves ülését.

Az idén egy különleges, játékos,  tavaszváró délutánra hívtuk óvodásainkat és tanulóinkat.