Kecskemét egyik kevésbé ismert nevezetessége a méretarányos Naprendszer, melyben a bolygók egymástól arányos távolságban helyezkednek el a város különböző pontjain.
Jó hangulatú közös vacsorára, beszélgetésre jöttünk össze a fiúkollégium udvarán.  Sajnos nem volt lehetőségünk arra, hogy akkora tüzet rakjunk, ami mellett mindannyian elférünk, de így is na
  800x600 Éveleji tudnivalók - leendő kollégisták szüleinek -
Az idei év végi biciklitúrára mindössze 12 diák vállalkozott, de ők egészen biztosan nem bánták meg, hogy velünk tartottak. Szombaton 9 óra után indultunk útnak, és délre már Tiszaugon voltunk.
Bár a kollégiumi élet egy fedél alá hozott bennünket, gyakran megéljük azt a tényt, hogy csak felszínesen ismerjük egymást.
Az idei második kollégiumi egészségnap keretében - Darányi Attila tánctanár és Kurucz Klaudia, 11.-es diákunk segítségével - a hiphop táncstílussal ismerkedhettünk meg közelebbről.
Minden tanév vége felé közeledve legfiatalabb kollégistáinknak bizonyítaniuk kell, hogy már elég bátrak, okosak és ügyesek ahhoz, hogy a kollégiumi közösség teljes jogú tagként a soraiba fogadhass
Második alkalommal rendezték meg kecskeméti kollégiumok számára a Hunyadi Olvasóversenyt.
Még élénken élnek az emlékezetünkben azoknak az ijedt gyermekeknek az arcvonásai, akik néhány évvel ezelőtt beléptek a kollégium kapuján.
A lánykollégium bemutatása után a Vácról és Szegedről érkező kollégákkal mindannyiunkat érintő szakmai kérdésekben cseréltük ki a tapasztalatainkat, közösen keresve azokat az utakat, melyek segíth
  „Aki azt állítja, számára nem fontos a csinos megjelenés, hatalmasat füllent.” (Tish Jett)