Hirdetések
Iskolánk fenntartójának, a Piarista Tartományfőnökségnek jóváhagyásával döntés született arról, hogy 2010. szeptemberétől a kecskeméti Piarista Gimnáziumban koedukált oktatást vezetünk be.
A váci Piarista Iskola diákszínpada Váradi Ágnes tanárnő vezetésével immár harmadszor vendégszerepelt nálunk. Idén Cervantes "Don Quijote" c. színművét adták elő a hallgatóság nagy tetszésére.
2009-ben Kecskemét rendezte meg a Katolikus Általános Iskolák V.
Országos Történelmi Versenyét.
Május 30-án, szombaton Bíró László tábori
püspök mutatott be szentmisét a pálosok pünkösdi búcsúnapján 18 órakor
Petőfiszállás-Pálosszentkúton.
A Piarista Diákszövetség Kecskeméti tagozatának vendégei voltak tantesületünk tagjai pedagógusnap alkalmából.
Kerékpártúra-tájékoztató és jelentkezési lap gimnazisták számára.
2009. június 30-tól július 5-ig. Össz-táv: kb. 375 km.
Idén is megszervezte iskolánk a Piarista Kerti Ünnepélyt, mely már több mint 10 éves múltjával komoly hagyományokra tekint vissza.