A Piarista Iskola sakkozói kitűnően szerepeltek Soltvadkerten, a Sakk Diákolimpia megyei döntőjében.
Február 17-én pénteken 14 órakor kezdődik a verseny. Helyszínek:
Kedves Diákok!
 
Az ötlet és a lebonyolítás a Diákönkormányzat érdeme, melynek részéről az idei fő szervező Vörös Róbert, a DÖK nemrég megválasztott új elnöke volt.
A hagyományoknak megfelelően került sor a lánykollégiumban a mindennapos szobapontozás versenyének első félévi eredményhirdetésére.
  Rendhagyó tanítási órák keretében két előadást hallhattak gimnazistáink iskolánk dísztermében a Gulág Emlékév és a Katona József Jubileumi Év kapcsán: 
 
 
Iskolánk részt vesz a Digitális Mintaiskola program előkészítésében, köszönhetően az eddig e téren gyűjtött tapasztalatoknak és a jó felszereltségnek.
 
A  Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség meghívására a megyei  serdülő válogatott csapatának tagjaként, nemzetközi meghívásos kézilabda tornán vett részt az ausztriai Linz városában két diá