Beküldés ideje
Beküldés ideje
Aranyérmesek lettek focistáink
A zene világnapja
Kész az éves program

Veni Sancte az óvodában

Együtt kísérleteztünk
Folytatódnak a nemzetközi angolórák

Október a rózsafüzér hónapja. 

Október 7. Rózsafüzér Királynője (Regina Rosarii) emléknapja: hálaünnep Mária közbenjárásáért, Isten segítségéért.

Molnár Csenge első helyezett

„Jézus tanítványa voltam,

Gyermekekhez lehajoltam,

A szívemhez fölemeltem,

Első osztályos kisdiákjaink néhány hónappal ezelőtt még az óvodában játszottak. Ma pedig már az iskolapadban ülve mutathatták meg, hogy milyen komoly tudományokkal foglalkoznak. 

Rendhagyó népzenei óra
Erdei iskola az 5. évfolyamon