Krónika
Az idén is megrendezésre került az immár hagyományosnak mondható sütiverseny a felső tagozaton. Mivel idén a torkoscsütörtök a síszünetre esik, egy kicsit előbbre
2017. októberében 14 fővel indult A Nemzeti Tehetséggondozó Program a NTP-MTTD_17 pályázat támogatásával. A 14 fő 9-10.évfolyamos diákoknak hétfőnként vannak a foglalkozásaik a 6-7. órában.
Január 31-én találkoztak a Rendtartomány iskolatervezési projektjében érintett intézményeinek képviselői és a Tartományfőnökség műszaki csapata.
A Piarista Gimnázium számára nagyon fontos, hogy lehetőséget biztosítson diákjainak arra, hogy megismerjenek több felsőoktatási intézményt is.
Az MTMI pályaorientációs pályázat keretében 2018. január 20-án a Hungexpo területén rendezett Educatio szakkiállításon vettünk részt 10-11. évfolyamos tanulókkal.
22 kis diák érkezett kedden Nagy Béla tanár úrral környezet órára a laborba. Az órán az ember „legjobb barátjával” ismerkedtek kis felfedezők.
Január 30-án, kedden nyílt tanítási napra vártuk a leendő elsős kisgyerekeket és szüleiket iskolánkba.
2018. január 28. Kecskeméten a Lánchíd u. Ált. Isk. tornacsarnokában a 2009-ben és 2010-ben született fiú kézilabdásaink kézilabda tornán vettek részt.
Minden évben meghirdetjük az Iparos Vacsorát, hogy kifejezzük köszönetünket munkatársainknak, partnereinknek, akik intézményeink műszaki állagmegóvása, fejlesztése terén dolgoznak. Idén január
Pár héttel ezelőtt az alsó tagozat kreatív munkacsoportja rajzpályázatot hirdetett a gyermekek körében.