Beküldés ideje
Beküldés ideje
Szegedi Tudós Akadémia előadásán jártunk
Életpályák bemutatása
Emmánuel - Velünk az Isten

Lelki napunk témája a KÜLÖNLEGES AJÁNDÉK volt.

„Ki milyen ajándékot kapott úgy szolgáljatok azzal egymásnak! 1.Péter4:10

A budapesti Szent Margit Gimnázium nyolcadikosai voltak a vendégeink
Oszladozó ködfátyolban botorkáló emberek;Keresgélik azt az utat..

Idén is édességgel és gyümölccsel látogatott el a mikulás a jó és a még annál is jobb piarista diákokhoz, akik hol telefonos segítséggel, hol annélkül énekeltek és szavaltak a nap ünnepeltjének.

December 6-án, pénteken délelőtt szentmisét tartottunk Szent Miklós püspök tiszteletére, amit Attila atya celebrált.

Az idén harmadik alkalommal láttuk vendégül a Református Internátus diákjait egy adventi közös imádságra, elmélkedésre.

Munkában a DÖK tagjai
A Szegedi Tudós Akadémia programján jártunk

"Karácsonyt várva lázban a Föld..."