Gróf Koháry István Megyei Történelemverseny
Versenyünk 2. fordulója sikeresen lezárult. A Koháry verseny második fordulójába 21 diák jutott be, közülük 20 versenyző tudott részt venni. Közülük a legjobb 11 eredményt elért diákot hívjuk meg a szóbeli döntőre (a 10 helyen holtverseny alakult ki). A verseny végeredményét a csatolt dokumentumban láthatják
Mindenkinek gratulálunk a felkészüléshez, ezúton különösen is azon diákoknak és tanáraiknak akik most elbúcsúznak a megmérettetéstől: köszönjük, hogy munkájukkal megtisztelték versenyünket!
A döntő időpontja 2023. április 1. szombat 10 óra.
Helyszíne: Kecskeméti Piarista Iskola (Kecskemét, Piaristák tere 5.)
Kedves vendégeinket kérjük 9.30 óráig érkezzenek meg, hogy a verseny az első felelettel 10 órakor elkezdődhessen.
A szóbeli döntőben a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a versenyzőknek topográfiai (vaktérképes) feladatot kell megoldaniuk, majd egy egyetemes és egy magyar történelmi tárgyú témát részletesen kifejteniük (összesen 10 percben). A kifejtős kérdésekhez az érettségi feladataihoz hasonlóan forrásokat is mellékelünk.
A döntő feladatai:
- az egyetemes történelem 1492-től 1848-ig,
- a magyar történelem 1490-től az 1848/49-es szabadságharcig tartó időszakára vonatkoznak.
Eredményhirdetésre a döntő napján, közvetlenül a verseny után kerül sor.
A kijavított dolgozatok a Piarista Gimnázium titkárságán (Kecskemét, Piaristák tere 5.) 2023. március 7-9, 13-15 óra között megtekinthetők. Megtekintési szándékukat legyenek szívesek jelezni előző nap a koharyverseny@kecskemet.piarista.hu címen!
További sikeres felkészülést kívánunk!
Gáspár Judit, Iványosi-Szabó Andrea és Szakálné Harkai Rita versenyszervezők