2024. 10. 19.
Október 18-19-én vettünk részt a Kaposváron megrendezett Science Fair tudományos konferencián. Az eseményre csapatunk mikroszkópos megfigyelésekkel készült, amely során 3 rendelkezésünkre álló mikroszkóppal vizsgáltunk a saját magunk által készített különböző növényi részekből készült metszeteket, keneteket. Pénteken reggel 7:10-kor indult el a busz az iskola elől, ahonnan egy 3 órás út vezetett a kaposvári Klebesberg Középiskola Kollégiumig. Onnan a szobáink elfoglalása után a konferencia helyszínére, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumba vezetett az utunk.
Az asztalunk előkészítése után 2 órakor ünnepélyes ceremóniával indult a konferencia. Ezután elkezdődött az elkészült projektek bemutatása. A számos zsűri mellett az érdeklődő résztvevőknek és kísérőiknek is bemutathattuk a megfigyeléseink eredményeit. A bemutatók után, a kollégiumba visszaérve szabad programot hirdettek. Másnap reggel 9-kor kezdődött a bemutatók 2. felvonása. Nagyon érdekes volt számunkra, hogy a versenyzés mellett mennyi mindent tudtunk tanulni a versenytársaink munkáinak megismerése által. Míg a zsűri a végleges sorrend felállításán dolgozott, mi a Hotel Dorottya éttermében ebédelhettünk és megismerhettük Kaposvár főterének nevezetességeit. Az esemény díjátadóval és eredményhirdetéssel zárult.
Csapat tagjai: Petrovszki Bernadett, Sipos Gréta, Berta Eliza, Barina Lilla, Rittgasser Anna, Szabó Andrea 10.c osztályos tanulók
Mentor: Lévai Zita Mariann
A rendezvény a Selye János Diáklaborhálózat program részeként valósult meg.