A katalán provinciális látogatása iskolánkban
2024. 01. 25.

2024. január 25-én Jordi Vilá Font, a Katalán Piarista Rendtartomány tartományfőnöke látogatott iskolánkba Sara Camps és Mireia Garria munkatársaival. A magyar rendtartományt látogatják végig a napokban, ennek része volt kecskeméti útjuk.

Délelőtt a Rendházat, Plébániát, Kollégiumot látogatták, majd a Czollner téri telephelyen az Óvodába és a Felső tagozatra látogattunk.

Bemutattuk nekik a technológia termeket és az Öveges Diáklabort, ahol a 10. évfolyamosok, köztük a két katalán vendégdiák vett részt fizika laborfoglalkozáson. Részt vettek a 12. évfolyam egy angol csoportjának óráján, ahol a diákokkal beszélgettek, majd a két katalán vendégdiák és fogadóik osztották meg velük az igazgatói irodában a hosszú távú diákmobilitás során szerzett tapasztalataikat.

Délután részt vettek a 11. évfolyam nagysikerű dísztermi koncertjén, majd a Kalazancius Mozgalomban részt vevő diákokkal is találkoztak, beszélgettek.

A látogatás során igyekeztünk átfogóan bemutatni a Kecskeméti Piarista Iskola munkáját, tevékenységeit, lehetőségeit, és beszéltünk az együttműködés lehetőségeiről is. 

Mikulás Domonkos igazgató

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2024-01/20240125_163303.jpg?h=bd8cbdba&itok=sE4y7xyo
Submitted by mikulas.domonkos on