A Kecskeméti Bolyai János Gimnázium irodalmi csapatversenyt hirdetett a régió 7-8. évfolyamos és középiskolás diákjai számára.
A 2024. november 26-án délután megrendezett verseny 12 csapat részvételével zajlott. Elsőként egy szavalóversenyen mérte össze tudását 12 diák, majd a 80 éve elhunyt Radnóti Miklós életére és költészetére vonatkozó feladatokat kellett megoldania a csapatoknak.
Iskolánkat a 7.c osztályból Balogh Csenge, Gerencsér Lilien és Merucza Zsombor képviselte. Közülük Gerencsér Lilien szavalta a Töredék című költeményt.
A verseny komoly felkészülést igényelt, mert sem történelemből, sem irodalomból nem ismeri még a 7. évfolyamos korosztály ezt az időszakot. Sok időt, energiát fektettek a versenyre való felkészülésbe a csapat tagjai. Rátermettségüket, tudásukat jól tükrözi, hogy ugyanazt a feladatsort és kreatív feladatokat oldották meg, mint a gimnáziumi csapatok.
Az eredményhirdetésre 2024. december 16-án került sor a Bolyai-napon, melynek során iskolánk tanulói ünnepélyes keretek között vehették át az I. díjat.
Papp Brigitta
felkészítő pedagógus