Kerékpáros és evezős túratábor 2026C
2024. 07. 23.

Kovács András Sch.P. és Kiss Ildikó vezetésével túratáborban vettünk részt Tiszaugon július 14. és 20. között. A tábor alapvetően önellátó volt, így magunkra főztünk. Ha strandon jártunk, akkor persze ott ebédeltünk.

Kerékpárral indultunk Kecskemétről Tiszaugra. Aznap este megnéztük az EB döntőt.

Hétfő: Tiszaug környékén eveztünk az élő Tiszán, strandoltunk az "Aranyparton", valamint délután a holtágnál.

Kedd: Csongrádra eveztünk (kb. 25 km), a Körös-toroknál strandoltunk.

Szerda: Tiszakécskére bicikliztünk RE pontot keresve, s ha már ott voltunk, meglátogattuk a Barack strandfürdőt.

Csütörtök: Csongrádra kerékpároztunk, útközben megnéztük az Ellés monostort (kb. 30 km). Strandoltunk a Körös-toroknál.

Péntek: Kerekdombra bicikliztünk a termálfürdőbe. Délután tábori misét tartottunk.

Szombat: Összepakolás és takarítás után hazaindultunk Kecskemétre kerékpárral. Útközben megálltunk Szentkirályon, ahol megvendégeltek minket.

A tábor ideje alatt rengeteget játszottunk különböző társasjátékokkal, kártyáztunk, keresztrejtvényt fejtettünk és beszélgettünk.

Köszönjük a szülők és a segítők munkáját, valamint hozzájárulását a táborhoz!

A túratábor a Piarista Alapítvány túratámogatásával valósult meg.

 

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2024-07/20240718_095108.jpg?h=1abb5b32&itok=R7GWyn2h
Submitted by kiss.ildiko on