Az Istennel való kapcsolódást, az önfejlesztést és a közösségépítést célzó programokról így ír két diákunk:
Számomra a lelki gyakorlat új és izgalmas élmény volt. A programok nagyon jól ki voltak találva, és sikerült elérni valamit, ami véleményem szerint nagyon nehéz a szülők és pedagógusok számára egyaránt: hatni ránk. Az első nap főleg olyan foglalkozásokon vettünk rész, melyeknek az volt a céljuk, hogy közelebb hozzák az osztályközösséget, legyen az bizalomgyakorlat vagy plakátkészítés önmagadról. A második nap nagyrészét egy olyan foglalkozás töltötte ki, melyben le kellett üllni egy székbe, és bárki kimehetett hozzád, hogy elmondja a pozitív és nagatív véleményét rólad. Ez előhozott sok kimondatlan problémát sokunk között, ami a lelkigyakorlat nélkül magunkba folytva maradt volna. Remélem, hogy a jövő évi lelkigyakorlat is pont olyan jól fog sikerülni, mint az idei.
(Vas György, 11.c)
Mi másra lenne szüksége egy csapat megfáradt tizenegyedikesnek, ha nem egy lelkigyakorlatra? Szerencsére idén a járványhelyzet sem állt annak útjába, hogy élőben, körben ülve, feladatról feladatra haladva, együtt éljük át ezt a két napot. Ebben az évben a központi téma a ,,visszajelzések” voltak (pozitív, s negatív egyaránt). Csoportos beszélgetések, közösen megoldandó feladatok formájában dolgoztuk fel a tematika egy-egy aspektusát (többek között megtanultuk, hogy a csoportos túlélési esélyeink egy repülőgép-szerencsétlenség esetén nem is olyan rosszak, mint gondolnánk). Az első nap egy elgondolkodtató filmmel zárult (megindító történet egy ambiciózus karmesterről, aki bebizonyítja, hogy a zene nemcsak valami, amit hallgatunk), a szombatot pedig egy gitáros szentmise koronázta. Kinek a csoportos eszmecserék, kinek az elcsendesedős, imádságos pillanatok, de mindenkinek volt valami, amiben megtalálhatta önmagát.
(Duda Dániel, 11.a)
