2021. 01. 14.

Kedves Szülők,

A Piarista Általános Iskola szeretettel várja az ősztől első osztályba készülő gyermekek jelentkezését a következő, 306. tanévében induló osztályaiba.

A legfontosabb tudnivalók összefoglalva:

  • 2021. január 25-én beiskolázási tájékoztató videókonferenciát tartunk, melyen az intézmény vezetői és a leendő tanítók mutatják be iskolánkat, pedagógiánkat, és lehetőség lesz velük kisebb csoportban is találkozni, kérdéseket feltenni. Jelentkezni EZEN AZ ŰRLAPON lehet. A résztvevők száma korlátos, de amennyiben az érdeklődők száma megkívánja, további alkalmat szervezünk. A jelentkezés elfogadásáról visszajelzünk.
  • Ha szeretnének e-mailen rendszeres információt kapni a beiskolázással kapcsolatban, ezen az űrlapon iratkozhatnak fel: AZ ŰRLAP MEGNYITÁSA (ez ugyanaz, mint az előző, nem kell kétszer kitölteni).
  • Beiskolázási információk az iskola honlapján ITT ÉRHETŐEK EL 

 

A jövő tanévben tanítópárjaink:

A három tanítópár egy csapatot alkot, a három osztály pedagógiailag együttműködik, közösen halad. Mindhárom pár komoly szakmai felkészültséggel és gyakorlattal rendelkezik.  Közösen, innovatív szemlélettel,  az iskola, a kollégák és szakértők támogatásával dolgoznak azon, hogy a diákok az olvasást, írást, számolást, a világgal való ismerkedést a XXI. századi kompetenciákban fejlődve sajátítsák el, valósítsák meg. Az általuk követett pedagógia hívószavai egyebek mellett a gyermekek motivációjára építés, együttműködés, tanulási célok mentén haladás, projektpedagógia, szociális kompetenciák, a művészetek, sport, manuális készségek fontossága.

Mindezt segíti a korszerű felszereltség, a Sakkpalota és az Így tedd rá program, az olvasás tanításban a Meixner program, az Öveges Diáklabor és a nyelvi előkészítés.

Minderről hallhatnak a január 25-i nyílt napunkon.

 

Honlapunkon folyamatosan jelennek meg információk, bővülő tartalommal és hamarosan videókkal.

 

Várjuk jelentkezésüket!

 

Mikulás Domonkos igazgató

 

Piarista Általános Iskola - tudás

 

Piarista Általános Iskola - közösség

 

 

Submitted by szakal.ferenc on