2020. 06. 26.

„EMLÉKLAP

mely egy különleges 8. évfolyam különleges búcsúzási ünnepére készült,

kifejezve, hogy a Piarista Iskola falai között közösséggé értünk, 

és ha nem is mindig tudunk akkor és úgy együtt lenni, 

amikor és ahogyan szeretnénk,

legyőzzük az akadályokat,

mert összetartozunk!”

Más években a végzős diákok szoktak meghívót küldeni a búcsúzási szentmiséjükre, az idén a felső tagozatos diákok nevében a hetedikesek lepték meg a fenti szöveggel készült emléklappal a nyolcadikosokat, akik a hagyományoktól eltérően tudtak elköszönni Alma Materüktől. A vírushelyzet miatt a három osztály külön-külön időpontban megtartott szentmise keretében búcsúzott. A meghitt hangulatú szentmiséket Jézus Szíve és Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén Nagy Attila házfőnök atya mutatta be. Attila atya beszédében felidézte a tanév eleji petőfiszállás-szentkúti zarándoklatot, amelyet párhuzamba állított azzal az úttal, melynek a 8. osztály végén jelentős állomásához érkeztek a jelen lévő diákok.  A beszéd végén megköszönte mind az alsós, mind a felsős osztályfőnökök, tanítók és tanárok munkáját, akik segítették a tanulók hitben és szellemben való gyarapodását az elmúlt nyolc év során. A szentmise előtt/után került sor a bizonyítványok, jutalmak kiosztására, ebből az alkalomból az osztályfőnökök, Mikulásné Ferencz ZsuzsannaGalikné Bertus Annamária és Horváth Orsolya  szóltak a diákokhoz és szülőkhöz. Számos kitűnő és jeles bizonyítvány született, és külön öröm számunkra, hogy 17 végzős tanulónk a Piarista Gimnáziumban folytatja tanulmányait.

Nem maradhatott el a Koháry-emlékérem átadása sem, melyet Mikulás Domonkos igazgató úrtól vettek át a díjazottak: Molnár Kata 8.a, Lakatos Levente 8.b és Kiss Márta Anna 8.c osztályos tanulók (rövid méltatásukat lásd alább).

Köszönjük szépen a hetedikes osztályfőnököknek: Kovácsné Golovics Ibolya, Olasz Edit és Marozsi Edina tanárnőknek a búcsúzás gondos előkészítését és megszervezését, valamint a közreműködő diákoknak és szülőknek a templom díszítését és a szentmiseszolgálatot.

A felsős tantestület döntése alapján idén is három 8. évfolyamos tanuló részesült Koháry-emlékéremben a felső tagozatos évek során végzett színvonalas, a piarista szellemiséghez illő tanulmányi, közösségi és lelkiségi munkájáért: 

Molnár Kata: A nyolc év folyamán mindvégig kitűnő tanulmányi teljesítményt nyújtott, számos versenyen képviselte iskolánkat, továbbá aktívan részt vett az osztályközösség építésében és a Diákönkormányzat tevékenységében.

Lakatos Levente: A nyolc év folyamán mindvégig kitűnő tanulmányi teljesítményt nyújtott, sok-sok közösségi feladatot vállalt, s munkáját mindig lelkiismeretesen és odaadóan teljesítette. Kiemelendő továbbá aktív hitélete, sporttevékenysége és kitűzött célja elérésében való tántoríthatatlansága.

Kiss Márta Anna: Az osztályközösség meghatározó tagjaként kitűnt példamutató magatartásával és szorgalmával, lelkiismeretes kötelességteljesítésével, odaadó énekkari és miseszolgálatával. Kiemelendő továbbá lelkesedése, társai iránti elfogadása és a nehézségeket legyőző humora.

Submitted by marozsi.edina on