2020. 04. 08.

Online Szülői est

 

Óvodánk április 22-én bezárt, ám a családokkal azóta online tartjuk a kapcsolatot.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való óvodai készületünk részeként már korábban felkértük Nagy Attila piarista atyát, hogy szülői beszélgető-est keretében ossza meg velünk gondolatait az Oltáriszentség tiszteletéről.

A kialakult helyzetben is fontosnak éreztük, hogy a program megvalósulhasson, így április 1-én, konferenciabeszélgetés keretében Attila atya megtartotta

„Egy asztalnál az Úrral és egymással”

című előadását. Nagy örömünkre számos család és munkatárs bekapcsolódott a programba. A résztvevőknek lehetőségük volt rá, hogy megosszák az Oltáriszentséggel kapcsolatos élményeiket egymással. Az előadásban hallhattunk az utolsó vacsorán történt eseményekről, az Oltáriszentség titkáról és köztünk való jelenlétéről, valamint néhány különleges csodáról, és arról, hogy mekkora erőforrás számunkra Jézus a kenyér színe alatt.

Attila atya kiemelte a szentségimádásban rejlő óriási lehetőséget. A Jézussal való személyes találkozás és a jelenlétében töltött idő testileg-lelkileg is új erőt ad az imádkozónak. Teréz anya, John Henri Newman bíboros, Ferenc pápa pl: naponta egy órát töltött/tölt az Oltáriszentség jelenlétében, hogy értékes szolgálatukhoz erőt merítsenek és hálát adjanak az Úrnak.

Őszintén örülünk, hogy a programsorozat keretében - egyúttal húsvéti készületként - megvalósulhatott a szülői beszélget-est.

Szabó Krisztina

óvodapedagógus

Submitted by lehoczki.adrienne on