2018. 10. 20.

Pénteken tanítás után indultunk el az idei kollégiumi kirándulásra. Az elmúlt évektől eltérően most nem bérelt autóbusszal, hanem vonattal és helyközi autóbuszjárattal utaztunk. Úticéluk a dányi Szent Imre Közösségi Ház volt, ahol Kovács András atya, a helyi plébános, Szabó Katalin, Bodza Pál Tamás tanár úr egykori hittanosa, és egy régi kedves diákunk, Bényi Szilárd családja várt bennünket. Vacsora után Szilárd beszélt nekünk a kecskeméti gimnáziummal és kollégiummal kapcsolatos emlékeiről, egyetemi tanulmányairól, és sok hasznos tanáccsal látta el a fiúkat. Vacsora után egy óra közösségépítő játék következett, majd zseblámpákkal felszerelkezve elgyalogoltunk a közeli halastóhoz. 
A tanár kollégákon kívül külön köszönet illeti Szabó Katalint a finom süteményekért, és a Bényi családot, akik megkülönböztetett szeretettel fogadtak bennünket, velünk voltak az éjszakai túra végéig, és elláttak minden jóval. 


Ábel István, kollégiumvezető
 

Submitted by abel.istvan on