2018. 07. 31.

Nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozón (PYM - Piarist Youth Meeting) vettek rész a nagykanizsai Piarban kecskeméti diákjaink július 23-29. között. A rendezvényre 6 országból érkeztek piarista fiatalok (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Belorusszia, Románia - Erdély). A résztvevő diákok száma 200 főre rúgott. 

Gazdag program várta a fiatalokat: táncos partik, sportrendezvények, városismereti vetélkedő, kirándulás Keszthelyre és Budapestre, balatoni fürdőzés, dunai sétahajózás, zarándoklat Homokkomáromba, reggeli és esti imádságok, ifjúsági misék, bűnbánati liturgia, szentségimádás, kiscsoportos beszélgetések és foglalkozások. 

A 13 főnyi kecskeméti diákcsapat tanárkísérői voltak: Horváth Orsolya, Kovács András SchP és Nagy Attila SchP. A rendezvény főszervezője Böszörményi Géza SchP nagykanizsai piarista atya volt, akit sok-sok pedagógus és animátor diák segített a szervezés munkálataiban. 

Feledhetetlen élmény marad az idei PYM is a résztvevő diákoknak, pedagógusoknak. Várjuk a folytatást. :-)

***

Az alábbi fotókat az idén végzett Kóczán Kristóf (12.b) diákunk készítette. 

Submitted by nagy.attila on