2017. 10. 19.

Huszadik alkalommal rendeztük meg a városszerte jó hírnévnek örvendő angol nyelvi versenyünket. A tanulók egy egész délutánon keresztül mérhették össze tudásukat a Czollner téri iskolában 2017. október 19-én.

Minden benevező iskola szaktanára maga választotta ki a nyolcadikos korosztályból a két legjobb jelöltjét, akik a verseny végén egyéni helyezést értek el. Iskolánkat idén Zubornyák Nóra és Beke Noel képviselte. Egy írásbeli feladatsor megoldása után a szóbeli rész következett, melyben a versenyzők adott téma alapján egy előre elkészített prezentációt adtak elő. A verseny témája idén idegenforgalom, vendéglátás, valamint Kecskemét nevezetességei voltak.

Nyolc iskola fogadta el meghívásunkat a versenyünkre, tanáraik közül kerültek ki a zsűri tagjai. A zsűri elnöke az Oxford University Press képviselője volt.

A délután rengeteg szervezéssel és előkészülettel járt. Hálásan köszönjük a felsős idegennyelvi munkaközösség összehangolt és odaadó munkáját a különböző feladatok gördülékeny kivitelezésében.

A délután folyamán uzsonnát biztosítottunk a versenyzőknek, a pedagógus-, és diák segítőknek valamint a zsűri tagjainak.

Minden diákot meg tudtunk jutalmazni kisebb-nagyobb ajándékcsomaggal, leginkább jutalomkönyvekkel, írószerekkel, édességgel. A verseny megvalósítása városi pályázati forrásból, és szponzori támogatással történt. Fő támogatóink: Oxford University Press, Malom Mozi és MM Publications.

A versenyt változatos feladatok megoldásával valósítottuk meg, úgy, hogy a verseny végén sok információval és élménnyel gazdagabban köszönhessünk el a résztvevőktől. Az eredményhirdetésre a verseny végén, a pontszámok összesítése után került sor.

A verseny harmadik helyén Bak Laura (Katona József Gimnázium), második helyén Major Blanka (Vásárhelyi Pál Általános Iskola) végzett.

A verseny győztese Piskolti János lett, aki a Bányai Júlia Gimnázium diákja.

Gratulálunk minden résztvevőnek, köszönjük a felkészítő tanárok munkáját!

 

A városi angol verseny szervezői Horváth Orsolya és Galikné Bertus Annamária voltak.

Submitted by bertus.annamaria on