2017. 04. 02.

 

„Dicsérjük magyarok Szent László kerált!"

A fenti címmel hirdette meg a Katolikus Pedagógiai Intézet a Szent László jubileumi évhez kapcsolódó pályázatát általános iskolai tanulóknak. Azzal a céllal, hogy a gyermekek mélyebben megismerjék az ünnepelt Szent életét, a hozzá fűződő hagyományokat, megfogalmazzák üzenetét a mai ifjúságnak és találjanak példaképre benne.

A program részeként a negyedik évfolyam fejlesztős csoportja Attila atya vezetésével Nagykőrösre utazott, hogy ellátogasson a Szent László katolikus templomba. A gyerekeket Hernádi László, „Laci atya" fogadta nagy szeretettel, bemutatta a templomot, mesélt a történetéről és Szent Lászlóról. Sok érdekes történettel, új információval gazdagodtak a tanulók.

Ezt követően egy meglepetés uzsonnára hívtam a kis csapatot, a gyerekek tejbekölest kóstoltak mézzel, áfonya- és baracköntettel, megtartva az étel Szent László kori jellegzetességeit.

Köszönjük szépen Nagy Attila Igazgató Úrnak a segítségét, hogy elhozott bennünket Nagykőrösre, részt vett a Szent László projekt záróeseményén.

Vida-Szűcs Emese, gyógypedagógus

 

Submitted by nagy.attila on