2016. 10. 01.

Idén is nagy sikerrel vett részt a Piarista Iskola a Kutatók Éjszakája országos programsorozatban. Iskolánk gimnazista diákjai elsősorban az egyetemek rendezvényein vettek részt, az általános iskolások és családjaik számára az Öveges Diáklabor kínált érdekes programokat. Ezek most is elsősorban a résztvevők aktív közreműködésével, interaktív foglalkozásokat jelentettek, de voltak érdekes előadások, bemutatók is.

Gyerekek, szülők és nagyszülők szép számmal érkeztek Diáklaborba, ahol látványos kísérleteket végeztek naptejjel, napszemüvegekkel, UV-lámpával, olajjal, tesztelhették saját szemüvegeiket is. A látogatóknak lehetőségük volt robotokat programozni és a környezettudatosság szellemében üdítős dobozokból pénztárcát készíteni. Az előadásainkon megismerhették mit is jelent a bioremediáció, a Kiskunságra jellemző természeti jelenségekről hallhattak, valamint különböző demonstrációs kísérleteket tekinthettek meg. Az est zárásaként a gimnázium diákjai kémcsövekkel szólaltatták meg az Esti dalt.

Programok:

  • Látványos kísérletek naptejjel és olajjal (laborgyakorlat) - Mikulásné Ferencz Zsuzsanna, Lévai Zita Mariann, Zsámboki Tiborné, Kernya Martin
  • Lego Mindstrom ev3 robotok tánca (gyakorlat) - Matusz Gabriella
  • Környezettudatos gondolkodás a gyakorlatban (gyakorlat) - Muntyán Fanni, Nagy Imola
  • Bioremediáció (előadás) - Kiss Ildikó
  • Kultúrtörténeti kalandozások a Kiskunságban (előadás) - Iványosi-Szabó Andrea, Fehérvári Gábor, Rozsnyói Réka, Deli Tamás

 

 

Minden kedves résztvevő kollégánknak és diák-segítőnknek köszönjük a munkáját!

 

Submitted by levai.zita on