2016. 04. 26.

 

Idegen nyelvi napok a gimnáziumban

Az idegen nyelvi napokat 2016. április 21-22-én rendeztük meg a gimnázium dísztermében.

Az első napon a 9. évfolyam színes produkcióit láthattuk. A program két jelenettel kezdődött, Gyilkosság a Gurney kúriában és Lewis Caroll Aliz csodaországban című meséjét adták elő diákjaink.

A francia 3 órás kezdő csoport mondókákat mutatott be, míg az 5 órás csoport élménybeszámolót tartott iskolánk párizsi cserekapcsolatáról. Katona Erzsébet 9. osztályos tanulónk egy francia sanzont énekelt.

Képzeletben ellátogattunk a müncheni sörfesztiválra, vetített képes beszámolót láthattunk angol sportokról, híres épületekről és együttesekről. Az első nap programja egy német tánccal zárult.

A második napon a 10. és a 11. évfolyam mutatta be nyelvtudását.

A 11. évfolyam előadásokat tartott az Oktoberfestről, Bécsről, Rheinbachról, a belga estről, a brit ünnepekről, különleges lényekről és Nagy- Britannia gasztronómiájáról.

A 10. évfolyam bemutatta a trójai faló történetét az Odüsszeiából, majd egy jelenet következett Arthur király udvarából. Ezután híres magyar költemények hangzottak el német nyelven, amelyeket a diákoknak kellett felismerni. Láttunk egy német nyelvű jelenetet a kollégiumi reggelekről és hallottunk egy előadást a francia ételekről.

A nap fergeteges ABBA dalokkal, német, francia és country táncokkal zárult.

Az idegen nyelvi napok zárásaként, iskolánk száz diákja Bécsbe utazott, ahol az osztrák főváros nevezetességeit ismerhették meg

Majláthné Keresztes Anikó


Submitted by kuthy.zoltan on