2016. 04. 26.

Még élénken élnek az emlékezetünkben azoknak az ijedt gyermekeknek az arcvonásai, akik néhány évvel ezelőtt beléptek a kollégium kapuján. Aggódva figyeltük, ahogy ismerkednek egymással, az új feladatokkal és lehetőségekkel, ahogy barátságokat kötnek, küzdenek a tanulással és a tanáraikkal, ahogy egyre inkább megmutatják, kik ők valójában. Miközben bátorítottuk, vagy fegyelmeztük őket, azért imádkoztunk, hogy legyen elég erejük és kitartásuk végigjárni a számukra kijelölt utat, és hogy megérezzék, mennyire fontosak nekünk. Hogy egyedül ők a fontosak. Most elköszöntünk, rábízva őket arra, aki jobban szeret a jó tanárnál és a jó szülőnél is, de megőrizzük a sok szép emléket, és visszavárunk mindenkit egy-egy ölelésre, baráti szóra.

 

Ábel István, kollégiumvezető

Submitted by abel.istvan on