2014. 05. 31.

A régi piarista hagyományokat felelevenítendően kétnapos túratábort szerveztünk Lakitelekre 2014. május 30-31-én. A túratáborban 15 diák és 2 tanár vett részt. Célunk az volt, hogy a különböző mozgásformákat (kerékpározás, úszás, gyaloglás, labdajátékok) igénylő sportokat összekössük a szabadidő hasznos eltöltésével, felébresszük a diákokban a mozgás utáni vágyat, valamint lehetőséget biztosítsunk olyan diákoknak is az idő ilyen eltöltésére, akiknek családi, illetve anyagi lehetőségük miatt ez nem lenne lehetséges. Mivel az iskola rendelkezik túrakerékpárokkal, így olyan diákoknak is biztosítani tudtuk erre a túrára a megfelelő járművet, akinek a kerékpárja nem alkalmas hosszabb távok megtételére.

A túra során a diákoknak jónéhány kihívással kellett szembenézniük, aminek megoldása túllépett a hétköznapok keretein, illetve olyan tulajdonságokat is felfedezhettek magukban a gyerekek, amikről esetlegesen nem tudtak.

A testileg fáradságos túrát becsülettel, férfiasan teljesítették a fiúk, lélekben megerősödve, remélve egy kicsit megedződve gondolnak vissza erre a túrára.

 

A program a TÁMOP 3.1.4-12/2-2012-0223 pályázat támogatásával valósult meg. 
Submitted by agocs.andrea on