2015. 11. 24.

 

Iskolánk szülői munkaközössége kilencedik alkalommal rendezte meg a Kalazancius-bált. A rendezvény fővédnöke Labancz Zsolt tartományfőnök úr, háziasszonya Csabai Lili, a Kecskeméti Kulturális Központ Fesztiválirodájának ügyvezető igazgatója volt, a bál szervezői pedig az SzMK tagjai Dr. Bíró Györgyi SZMK elnök vezetésével. A Czollner téri sportcsarnokban szervezett bálnak 280 résztvevője volt.

A rendezvény köszöntőkkel, beszámolókkal kezdődött, majd a Brilli-Art Studio Táncsport Egyesület senior versenytáncosainak fellépését láthatta a közönség. A báli mulatsághoz a remek zenéről a hattagú teremini The End zenekar gondoskodott. A tombolasorsolásban gazdára talált a szülők és az osztályközösségek által adományozott temérdek sok ajándéktárgy. A terített asztalra kerülő finomságokat a Piarista Iskola konyhájának köszönhettük.

A bál fővédnöke, háziasszonya és főkoordinátorai mellett hálás köszönet illeti mindazokat a szülőket, tanárkollégákat, technikai munkatársakat és diákokat, akik nagylelkűen közreműködtek a bál megszervezésében. Köszönet a Kecskeméti Polgárőrségnek, akik a rendezvény ideje alatt a környék biztonságáról gondoskodtak.

A rendezvény kapcsán befolyt adományokat a korábban kitűzött céloknak megfelelően iskolánk tagozatainak (gimnázium, kollégium, általános iskolai alsó- és felső tagozat, valamint óvoda) nevelési, oktatási céljaira, valamint jubileumi kiadványunk megjelentetésére szánjuk. Köszönjük szépen a szülők, osztályközösségek által felajánlott sokféle adományt, és minden kedves vendégünknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték iskolánk jubileumi jótékonysági bálját.

Nagy Attila SchP ig.

*   *   *

K  Ö  S  Z  Ö  N  E  T  N  Y  I  L  V  Á  N  Í  T  Á  S

A szülői munkaközösség nevében szeretném megköszönni azt a sok szülői segítséget (szervezés, teremdíszítés, tombolatárgyak felajánlása, támogatójegyek vásárlása, báli részvétel), amely hozzájárult ahhoz, hogy ilyen nagy sikerrel tudjuk megrendezni immár kilencedik alkalommal a Kalazancius bált. Kiemelten köszönöm meg Kovácsné Baráth Eszter és Kovács Tamásné  szervező munkáját. Az iskola vezetése és diákjaink is nagyszerű közreműködésről tettek tanúbizonyságot.

Iskolabálunk támogatói voltak:

  • Lara decor /Nagy Klára /
  • Magyarvíz Kft.
  • Aqua Spa Welness Hotel Cserkeszőlő
  • Fejedelmi Pékség Március 15.u.boltja
  • Malommozi Kft.
  • Attila virágszalon
  • Termostar Hőszolgáltató Kft.
  • Kovács Zsolt 5.a osztályos diákunk szüleinek és táncpartnereinek nyitótáncával kezdődött a hajnalig tartó mulatság. Az ő felajánlásukat is köszönet illeti.

Dr.Bíró Györgyi  SZMK elnök

Submitted by nagy.attila on