2015. 11. 26.

 

Iskolaalapítónknak, Kalazanci Szent Józsefnek ünnepén szentmisével és gazdag kulturális programokkal emlékeztünk. Az alsó tagozattal közös diákmisére a Piarista Templomban került sor, a patrociniumi iskolai rendezvény a Czollner téren volt. 

A felső tagozat a reggeli közös mise után visszatért a Czollner térre. Ünnepi műsorunkat ezúttal tehetséges diákjaink adták, ugyanis Értékeink bemutatása idén a kitűzött célunk. A diákok szebbnél szebb produkciókban mutatták be értékeiket: énekes, hangszeres, táncos, verses műsorszámok mellett diákok által készített film, képek vetítése is porondra került.

Műsorunk három részből állt. Az elsőben Kalazancius korát idéztük fel barokk muzsikával, a másodikban magyar népművészeti és szépirodalmi előadásokat láttunk, a harmadikban pedig a játékos, könnyedebb műfajok kerültek előtérbe.

Büszkék vagyunk tehetséges diákjainkra, és köszönjük, hogy megörvendeztettek bennünket értékeik bemutatásával!

Borbás Márta

Submitted by nagy.attila on