2015. 11. 19.

 

Emléktáblát avattunk a Piarista Kollégium épületének külső homlokzatán iskolánk egykori diákjának, a híres jogtudósnak, a „Csemegi Kódex" megalkotójának, Csemegi Károlynak (1826-1899). Az emléktáblát a Magyar Jogászegylet Bács-Kiskun Megyei Szervezete állította.

Az avatóünnepség programja volt:

  • a megjelenteket Dr. Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnöke köszöntötte
  • ünnepi beszédet mondott Dr. Nánási László megyei főügyész, az emléktábla felállításának fő kurátora
  • a táblát az "alma mater" képviseletében Nagy Attila SchP igazgató áldotta meg és szentelte fel
  • az emlékünnepség második részében a Piarista Iskola dísztermében Dr. Nánási László főügyész úr tartott bevezető előadást kutatásainak eredményeiről, a híres jogtudós Kecskeméten végzett piarista tanulmányairól
  • Csemegi Károly koráról és munkásságáról tartott előadást az avatóünnepség díszvendége, Dr. Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának rektora, a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a magyar alkotmány- és jogtörténet tudósa.
A magyar jogtudomány kimagasló alakjának életéről, munkásságáról IDE KATTINTVA olvasható bővebben.
Nagy Attila SchP ig.

 

Submitted by nagy.attila on