2013. 09. 24.

 

Szeptember végén az erdei iskolát az 5. évfolyam részére szerveztük, mert a felnövekvő generáció környezettudatos szemléletformálását már gyermekkorban kell elkezdeni. Kiemelt fontosságú volt, hogy minden 5. évfolyamos diákunk részt vegyen az erdei iskolában, így azoknak is biztosítottuk a programokat, akik hátrányos helyzetükből adódóan nem tudnának részt venni. Fontos, hogy megadjuk minden tanulónak ezt a lehetőséget, az esélyegyenlőséget szemünk előtt tartva. Így a csoportok kialakításában a kiemelkedő és a kevésbé jó képességű gyerekek együttesen is jó teljesítményt mutatnak a feladatokban. Nem másodlagos szempont a nevelési dimenzió sem, a jó közösség kialakítása és egymás elfogadása az erdei iskolában.

Három helyszínen voltunk:

  • Rendek Ökogazdaság, ahol a gazdaság életét mutatták be a tanulóknak és belekóstolhattak a paraszti munkákba, valamint megtekintették az Ökomúzeumot is.
  • Fülöpházán a Kondor-tó élővilágával ismerkedtünk, ahol számos természeti csodával találkoztak gyermekeink.
  • Kecskemét - Úrihegy, ahol környezetvédelmi programok és természet közeli játékok várták diákjainkat.

Az erdei iskola céljai:

  • a környezeti nevelés megalapozása
  • a környezetvédelem
  • a természetvédelem
  • a helyi természeti értékek megismerése, megőrzés.

Rengeteg élménnyel és hasznos tudnivalóval gazdagodtak tanulóink, akik nagyon élvezték az erdei iskolát.

Köszönet illeti az 5. évfolyamos osztályfőnököket: Bezsenyi Boglárka, Galikné Bertus Annamária és Olasz Edit tanárnőket, valamint Mogyorósné Bálind Anikó kolléganőnket is.

Az erdei iskola programja a TÁMOP 3.1.4-12/2-2012-0223 pályázat támogatásával valósult meg.

 

Hajagos Kiss Margit, Zöldi-Kovácsné Korompai Mónika tanárnők

 

Submitted by marozsi.edina on