2015. 05. 26.

Az 1. c osztályunk részt vett a MOKI kupán

 

A gyerekek nap, mint nap részesei a közlekedésnek iskolába- vagy hazafelé menet. Éppen ezért fontos, hogy ne csak lássák, hanem megtanulják, hogyan lehet magabiztosan, szabályosan közlekedni. A MobileKids program célja, hogy a gyerekek játszva mélyítsék el a biztonságos közlekedés alapjait. Az alsó tagozaton, több órán és a kerékpáros napunkon is játékos feladatokon keresztül tapasztalhatták meg tanulóink, mit is jelent részt venni a közlekedésben.

A múlt héten kaptuk a hírt, hogy a kitöltött és az internetes tesztek alapján az 1. c osztály bejutott az elődöntőbe.

Május 22-én, pénteken egy nagyon izgalmas délelőttöt töltöttünk a Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskolában. A tízórai után a csapatoknak különböző állomásokon ügyességi feladatokat kellett teljesíteniük. Tíz fős kis csapatunk igazán nagy türelemmel vette az akadályokat, egyedüli elsősként nagyon magas pontokat gyűjtöttek egy-egy feladatnál. Osztálytársaik, barátaik addig a lelátóról fáradhatatlanul szurkoltak nekik.

A döntőbe végül nem jutottak be, de ügyesen helyt álltak, sok dicséretet kaptak a szervezőktől, segítőktől, nagyon büszkék lehetünk rájuk. Látszott, hogy milyen sokat tudnak, jól ismerik a közlekedési táblákat, felismerik a veszélyes helyzeteket és biztonsággal, ügyesen közlekednek. Minden versenyző kapott egy-egy ajándékcsomagot, de a legtöbb, amit magukénak tudhattak a sok élmény és a tudás. 

Nagyon köszönjük a szülők támogatását, segítségét!

Sándor Erika

tanítónő

 

 

Submitted by intra on