2015. 05. 14.

 

Állandó kiállítást rendeztünk diákjaink és pedagógusaink által készített természeti fotókból. Az ünnepi megnyitón Tarnai Bencének (10.c) és Gyulafalvi Máté Csabának (10.c) köszöntük meg fáradozásait, akik részben saját fényképeikkel, részben pedig a kivitelezés munkálatainak felvállalásával járultak hozzá a projekt megvalósulásához. A kiállítás ötletét és megvalósításának koordinálását Kiss Ildikó tanárnőnek köszönjük.

A fényképeket a sok-sok beadott pályamunkából, fotóanyagból egy profi fotós diákcsapat válogatta ki, akik aztán a nyomdai munka előkészítéséből, továbbá a fényképkeretezés teendőiből is kivették részüket. 

Terveink szerint a közeljövőben még gyarapítjuk a kiállítás képanyagát, melynek helyszíne jelenleg a természettudományos laborunk és a biológia terem előtti folyosó, valamint a díszterem karzati részének a folyosója a II. emeleten. A fényképeket idővel cserélni is szeretnénk a képkeretekben, hogy diákjaink és tanáraink újabb szép természetfotóit is bemutathassuk.

Nagy Attila SchP ig. 

 

Submitted by nagy.attila on