2014. 12. 01.

A Patrocíniumi hét programja az alsó tagozaton

 

Iskolánk megalapításának 300. jubileuma alkalmából az alsó tagozaton a Patrocínium jegyében egész héten programok várták a diákokat. Bízunk benne, hogy jubileumi programjaink emlékezetessé tették számukra a 300. évfordulót.

November 24. hétfő: Az alsós tanulók számára pár héttel korábban alkotói pályázatot hirdettünk meg, melynek az volt a témája, hogy „Miért jó piaristának lenni? Milyen jó élményed van a piaristákkal, az iskolával kapcsolatban?" Az eredmény kihirdetésére ünnepélyes keretek között került sor, mellyel megnyitottuk az alsó tagozat számára 300. jubileumi ünnepi hetet.

Egyéni és csoportos kategóriában a helyezéseket elért tanulók ajándékban részesültek, minden - nem díjazott - kis piarista emléklapot kapott.

A kiállítás megnyitón verset mondott Molnár Kata 3.a osztályos tanuló.

I. helyezettek: Galik Kamilla 1. b, Kovács Aliz 2. c, Molnár Márkó György 3. a, Zsemberi Zsanett 4. b, 2. b osztály 

II. helyezettek: Kollár Ferenc 1. a, Kovács Polett 2. c, Kisjuhász Anna 3. b, Kis Eszter 4. c, Balogh Hanna, Kovács Aliz, Pintér Fanni, Tisóczki Márk 2. c (csoportos), 2. a osztály

 

III. helyezettek: Czapek Lili 1. a, Pancza Boglárka 2. c, Kocsis Bea 3. a, Molnár Csilla Szófia 4. b, Jusztin Orsolya- Csernák Anna 3. a (csoportos), 4. b osztály

Szervezők: Béltekyné Rácz Irén, Siklósi Zoltánné, Szabóné Adorján Erika, Nádaskainé Orosz Orsolya

Ezen a napon gimnazista diákjaink az alsó tagozatnak (2-4. évfolyam) is előadták „A podolini diákok" c. színdarabot a díszteremben. A színdarabot Hegedűs Judit tanárnő rendezte.

November 25. kedd: Az első órában megtartott szentmise után az 1-2. évfolyamosok osztálykeretben, a 3-4. évfolyamos diákok pedig vetélkedőn tudtak meg többet alapítónkról Kalazanci Szent Józsefről és a piaristákról. A vetélkedőn ismét elénekeltük a 300. évforduló alkalmából kiegészített Kalazanci dalt, melyet Sándor Erika kolléganő írt számunkra. A vidám vetélkedő végén döntetlen alakult ki, így az „a" és „c" osztályok is megnyerték a Kalazanci vándorkupát.

A lelki nap és a vetélkedő megszervezése - már hagyományosnak mondhatóan - csapatmunka volt. Ebben részt vállaltak: Gardáné Kovács Mónika, Bodzáné Kutas Rita, Gálné Kalapos Ildikó, Illésné Pozsár Edina, Rimár Zsuzsanna, Marticsekné Sápi Csilla, Szabóné Adorján Erika. Köszönöm nekik és minden osztályfőnöknek a lelki nap megszervezését.

November 26. szerda: Ezen a napon a Szent Miklós templomban ismerkedtünk a középkori orgonamuzsikával. A koncerten Fehérvári Gábor kollégánk játszott és interaktív módon még az orgona működésével is megismertette a gyerekeket. Köszönöm a szervezést Szabóné Adorján Erikának.

November 28. péntek: Az ünnepségsorozat az „Oskolás programmal" zárult. Ennek jegyében diákjaink megismerkedhettek a régi iskolával, osztályteremmel, eszközökkel. Törőcsik István volt piarista diák segítségével „utaztunk" vissza az időben legalább száz évet, hogy ízelítőt kapjunk, abból hogyan tanultak elődeink.

Köszönjük, hogy iskolánk helyet adott elképzelésünknek és a rendházban egy igazi „oskolát" sikerült berendeznünk! Köszönjük a szervező munkát munkatársainknak: Gardáné Kovács Mónikának, Csonka Zoltánnénak, Szabó Istvánnak, Jusztin Ferencnek és iskolánk technikai dolgozóinak.

Kovács Zoltánné

alsós tagozatvezető

 

Submitted by intra on