2014. 11. 22.

 

A holokauszt emlékév kecskeméti rendezvényeinek sorában Dr. Benczúr Csaba ügyész és Borzák Tibor újságíró járt gimnáziumunkban. 2014. november 14-én a 12.a majd egy héttel később a 12.b és 12.c osztályok diákjai hallgathatták meg Benczúr Csabát a magyarországi zsidóüldözések és a kecskeméti holokauszt történetéről. Az ügyész úr - aki Hírös holokauszt címen írt dokumentumregényt a kecskeméti zsidóüldözésekről - előadásában megrázó részletességgel mesélte el városunk zsidóságának gettósítását, deportálását, auschwitzi megsemmisítését. A Borzák Tibor által kiadott Hírös holokauszt könyvből és Ausch Klára: Ajándékba kaptam az életet című kiadványából kapott tiszteletpéldányokat az iskolai könyvtárban helyeztük el, illetve az érdeklődő tanulókat ajándékoztuk meg.

 

Submitted by suba.adrienne on